Hatásos-e az Airocide légtisztító a koronavírus ellen?
A koronavírus (COVID-19) az egész világot felforgatta. A fertőtlenítés kiemelt témaként van jelen minden média felületen. Mivel a vírus személyes érintkezésen keresztül és cseppfertőzéssel terjed, így az eddigi jól bevált életmódon változtatni kellett. Vannak olyan szektorok, helyszínek, ahol a járványveszélynek megfelelően könnyen megoldható a változtatás. Vannak azonban olyan terek, ahol szinte lehetetlen. Ilyenek például az éttermek, szállodák, kereskedelmi üzletek, fitness termek vagy az egészségügyi intézmények. Ráadásul ezeken a helyeken nem csak a világjárvány idején, hanem azon túl is, még sokáig előtérben marad a személyes higiénia kérdése. Sőt, fokozottabban mint a koronavírus előtt.
Miért van szükség a levegő fertőtlenítésére?
A koronavírus (COVID-19) terjedése kapcsán elmondható, hogy a tüsszentéssel, köhögéssel kiáramló nyálcseppek a levegőbe kerülnek. A vizsgálatok szerint itt akár 10 percig is a levegőben lehetnek. A nagyobb cseppek csak 1-2 métert tesznek meg, míg a kisebbek, akár több méterre is elrepülhetnek. Ezért különösen indokolt lehet a levegő fertőtlenítése a nagyobb látogatottságú helyeken, helyiségekben.
A levegő fertőtlenítése légtisztítóval
A levegő fertőtlenítésére ideális, vegyszermentes megoldást kínál az Airocide légtisztító berendezés, mely intézmények, közterületek számára, valamint otthoni célokra is tökéletesen alkalmas. Működése során elpusztítja a levegőben található kórokozókat, és egészséges, friss levegőt biztosít.
Miért jó választás az Airocide légtisztító más berendezésekkel szemben?
- Az ózon fertőtlenítővel szemben nagy előny, hogy nem kell kiüríteni a fertőtlenítendő helyiséget. Egészséget nem károsító, vegyszermentes eljárás.
- A levegőszűrő berendezésekkel ellentétben nem szűri a levegőt, hanem a benne működő UV fény segítségével molekuláris szinten pusztítja el az összes kórokozót.
Az Airocide légtisztító hatékony megoldás minden részecske méretű szennyeződés megsemmisítésében. Ilyenek például:
- baktériumok
- vírusok
- cigaretta füst
- pollen
- gázok és szagok
- illékony szerves vegyületek gázai (VOC)
- biológiai szennyeződések, mint amilyen a penészgombák spórái
5 fő jellegzetesség, ami miatt hosszú távon jó döntés
- Kevés energiát fogyaszt.
- Kis helyen elfér.
- Halk működésének köszönhetően az éjszakai alvás is kellemes marad.
- Nem igényel rendszeres karbantartást, mivel nincs benne szűrő.
- A modern design miatt bármely enteriőrben jól mutat, akár egy bútordarab.
Hol használják az Airocide légtisztító készülékeket?
- Laboratóriumokban, kormányzati ügynökségeknél és irodaházakban
- Egészségügyi intézményekben, kórházakban, orvosi rendelőkben
- Oktatási intézményekben
- Éttermekben, szállodákban
- Borászatokban
- Fitness- és wellness központokban
- Bárhol, ahol több ember gyűlik össze zárt térben.
Mivel az Airocide kíméletlen minden vírussal és baktériummal szemben, így a koronavírus ellen is hatásos fegyver lehet. Használja Ön is ezt az innovatív megoldást a tiszta és friss levegő érdekében!
Forrás: Házipatika, Wikipédia: cseppfertőzés
0 hozzászólás