Az UV-C fény fertőtlenítés többet árt mint használ?

2020 okt 27

Csoda technológia vagy egészségkárosító eszköz az UV-C fény?

Olcsó, könnyen elérhető fertőtlenítő, és nem ismerjük a veszélyeit, mi az?

A koronavírus miatt megnőtt a fertőtlenítéssel kapcsolatos termékek iránti kereslet. Az egyik kedvelt eljárás a kórokozó megsemmisítésére: az UV-C fény használata. Ez a fajta, a látható fénynél kisebb hullámhosszú elektromágneses sugárzás roncsolja a vírusok, baktériumok genetikai állományát, ezzel gátolva a szaporodásukat. Az UV-C fényt használó eszközök könnyen elérhetőek, pár dollárért bárki megrendelhet egy ilyet az Amazonról vagy Ebayről. Az ilyen technológiát használó eszközök leírása, elsősorban a fertőtlenítő hatását emeli ki ezeknek az eszközöknek, pedig egyértelműen tudjuk az UV-C fény karcinogén (rákkeltő), káros az ember bőrére és szemére.

Az UV-C fény a természetben nem jelent veszélyt az emberre, mivel az ózonréteg gondoskodik ennek a láthatatlan fénynek a kiszűréséről. 

Az UV-C technológiát elsősorban ipari körülmények között használják a szennyvíztisztító üzemek, egészségügyi intézmények, repülőterek, laboratóriumok. Ezeken a helyeken nagyon odafigyelnek a módszer biztonságos használatára. A biztonság elsődleges kritériuma, hogy jól zárható terekre alkalmazzák az UV-C fertőtlenítést, illetve az eljárás során egy ember sem tartózkodhat a fertőtlenítés alatt álló térben. Sok csúcsminőséget gyártó cég használja az UV-C sugárzást biztonságos módon, azonban a koronavírus kapcsán megnőtt az érdeklődés az otthon használható, olcsó termékek iránt.

A COVID-19 kapcsán az otthoni fertőtlenítő eljárások között is elkezdett megjelenni az UV-C fény. 

Egy ilyen eszköz olcsón legyártható, csupán egy UV-C fényforrás és egy tápegység szükséges a működtetéséhez. Az Amazon, Ebay, Aliexpress és a hasonló nemzetközi online áruházak kínálatában hemzsegnek, de már a magyar oldalakon is megjelentek a különböző méretű és árú készülékek, az USB-ről tölthető, pár ezer forintos UV-C lámpától a több tízezer forintos „UVC-wand”-okig.

A legnagyobb probléma ezekkel a “fertőtlenítő pálcákkal”, hogy a legtöbb ember nincs tisztában a munkavédelmi előírásokkal és az eszköz lehetséges egészségkárosító hatásával. A szakértők szerint a legnagyobb rizikót ezek az UV pálcák jelentik, amik közel kerülnek az ember bőréhez és szeméhez, így a láthatatlan fény károsíthatja a felhasználó sejtjeit, ezzel növelve a bőrrák kockázatát. A jelenleg forgalmazott olcsó termékek alábecsülik ezt a kockázatot és a vásárlók nem kapják meg a megfelelő tájékoztatást sem.

Az Európai Unió 2017-es összefoglalója az UV-C fényt karcinogénnek, bőr és szem károsítónak jellemezte, de a tanulmány szerint további kutatások szükségesek az ilyen eszközökről. A szakértők óvatosságra intik a vásárlókat bármilyen UV fényt használó berendezéssel szemben. Egyelőre nincsen elég adat, hogy következtetéseket vonjunk le és statisztikákat állítsunk fel, de a legtöbb amit megtehetünk, hogy igyekszünk óvatosan kezelni az UV-C fény fertőtlenítő hatását és nem vásárolunk megbízhatatlan oldalakról, márkáktól ilyen termékeket.

Kíváncsi az egyéb fertőtlenítési eljárások előnyeire és hátrányaira? Olvasson tovább a témában, kattintson ide!

Az Airocide a koronavírust (SARS-CoV-2) is biztonságosan és hatékonyan pusztítja el, a jelenlegi járványhelyzet alatt készült kutatás hivatalos eredményéről itt olvashat!

Használja Ön is ezt az innovatív technológiát! Védje meg otthonát, munkahelyét a kórokozókkal szemben!