Ügyvédi irodák egyik legnagyobb kihívása
a járvány idején.

A pandémia sokakat home office-ra kényszerített. Vannak olyan vállalkozások, ahol ez gond nélkül megoldható. Vannak azonban olyan tevékenységek, ahol az emberi érintkezés elkerülhetetlen és a távolságtartás nem megoldott. Ilyen helyzetben vannak az ügyvédi irodák is.

Hivatalos szerződések, iratok, közokiratok. Mind-mind olyan dokumentumok, amelyek ügyintézéséhez még a mai napig személyes aláírásra van szükség. Nem csoda hát, ha az ügyvédi irodákban, közjegyzőknél a járványügyi helyzetben is a személyes jelenléttel történik a munkavégzés.

Mindennapos kihívás tehát olyan vírusmentes munkakörnyezetet megvalósítani, ahol biztonságban és kockázatok nélkül találkozhatnak a felek.

3 terület, ahol most kiemelt figyelemre van szükség

  1. Dolgozók védelme
    Elsődleges szempont a dolgozók védelme. Minden munkaadó elemi érdeke, hogy a munkatársai egészségesek legyenek és azok is maradjanak.
  2. Ügyfelek várakozása alatt egymás védelme
    Kiemelt terület az is, hogy az irodába érkező ügyfelek se tartsanak a kockázatoktól, hanem biztonságban érezzék magukat, ha felkeresik ügyvédjüket.
  3. Közös használatú terek
    Mivel a vírus cseppfertőzéssel, közös tárgyak használatával terjedhet, a közös helyiségek használata vagy a váróteremben való rövidebb, hosszabb időtöltés is kockázatokkal járhat.

Mit tehetünk a kockázatok elkerülése érdekében?

  • Maszk használat
    Olyan evidens, hogy talán nem is kell külön kihangsúlyozni a szájat és orrot eltakaró maszk használatát.
  • Rendszeres szellőztetés
    Mind a munkatársak, mind az ügyfelek számára létfontosságú a friss, egészséges levegő.
  • Tárgyak, felületek fertőtlenítése
    A közösen használt felületek higiéniája érdekében fontos a tárgyak, eszközök rendszeres fertőtlenítése és sterilizálása.
  • Levegő fertőtlenítése
    A vírus mentesítés akkor lehet igazán hatékony, ha a levegő tisztítására, fertőtlenítésére is hangsúlyt teszünk.

 

A tökéletes védelem érdekében célszerű a fent felsorolt eszközöket együttesen alkalmazni!

Vírusmentes környezet az Airocide légtisztítóval

Az ügyvédi irodák, közös használatú várótermek levegőjének tisztítására, fertőtlenítésére ad megbízható, vegyszermentes, biztonságos megoldást az Airocide prémium légtisztító.

Az Airocide kíméletlen a levegőben található szennyeződésekkel és kórokozókkal szemben. Végeredmény: tiszta, friss levegőt biztosít a hétköznapokban a helyiségben tartózkodó munkatársak vagy ügyfelek számára.  

Miért ideális az ügyvédi irodák számára?

  • Innovatív NASA technológia.
  • Designos, akár a legmodernebb, stílusos bútordarab.
  • Emeli az irodák presztízsét.
  • Biztonságos munkavégzést tesz lehetővé egész nap.
  • Környezetbarát, vegyszermentes megoldás.
  • Használata egyszerű, könnyen karbantartható.

„Az Airocide légtisztítót a COVID-19 alatt üzemeltettük be. Partnereink és ügyfeleink szívesen fogadták, örültek, hogy irodánkban biztonságban tudhatták magukat a járvány alatt is.”

dr.  Schüller Adrienn
ügyvéd
Schüller Ügyvédi Iroda

Szeretne többet megtudni az Airocide működéséről? 

Töltse le erről szóló “Tiszta levegő, biztonságos iroda” kiadványunkat!

Olvasson bele, és megtudhatja:

  • Hogyan teszi vírusmentessé az Ön ügyvédi irodáját is?
  • Milyen elven működik az Airocide?
  • Miért biztonságosabb más légtisztítókhoz képest?

 Szívesen elolvasná a kiadványt?

Adja meg az e-mail címét, és többet megtudhat a megoldásról!

Kérek információt

* kötelező kitölteni

Referenciák

NASA

DAVINCI

Magánklinika

BOCK PINCÉSZET

National Health Service

Nemzeti Egészségügyi Rendszer, Nagy-Britannia

University of Cambridge

Cambridge-i Egyetem